A szerző a mindennapos gyakorlat számára igyekszik kibontani és kritikailag értelmezni az ESC-ESH és a Magyar Hypertonia Társaság által kiadott irányelvnek inkább az úgynevezett fitt kezelendőkre fókuszáló, világosnak látszó tömör, leegyszerűsített üzeneteit, ajánlásait az idős, főleg a szervezet előrehaladott öregedéséhez kapcsolódó, idült degeneratív társbetegségek által már sokkal jobban érintett 80–85 évnél idősebb hypertoniás betegek gyógyszeres vérnyomáscsökkentő kezelésére. Ennek során a problémakör képlékenységére, csapdáira, szemléleti vitáira is rávilágító szakirodalmi eredményekből is levon, bemutat következtetéseket.

A klórtalidon a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás csökkentésének hatásos szere esszenciális hypertoniában. Eddig azonban viszonylag kevés adattal rendelkezünk a klórtalidon hatásosságának és biztonságosságá­nak megítélésére előrehaladott krónikus vesebetegséghez társuló magas vérnyomásban. Jelen vizsgálatban a klórtalidon adásával 12 hét elteltével eredményesebb vérnyomáskontroll volt elérhető, mint placebóval.

Az ALLHAT vizsgálat adatainak legújabb feldolgozása szerint a vérnyomás célértékeit aszerint kell meghatározni, hogy az adott betegeknek milyen típusú a kardiovaszkuláris kockázata.

A hypertensio egyike a meghatározó fontosságú szív- és érrendszeri kockázati tényezőknek. Jelentőségét fokozza, hogy megfelelő kezeléssel eredménye­sen csökkenthetők és ezzel szignifikánsan mérsékelhetők az általa okozott célszervi károsodások, melyek kivédésében az angiotenzin II hatásának gát­lása különösen kedvező. Erre a klinikumban angiotenzin-konvertáz enzim gátlókat és az angiotenzin II 1-es típusú receptorának blokkolóit használ­juk. A szerzők e gyógyszercsoport prominens képviselőire, a telmisartanra és a valsartanra fókuszálva áttekintik a kísérleti tapasztalatokat, a klinikai vizsgálatok eredményeit és ezek alapján igyekeznek segítséget nyújtani a célszervi érintettség alapján az optimális terápiás választáshoz.

Egy új tanulmány szerint az aerobic testgyakorlás segít csökkenteni a magas vérnyomást a gyógyszeres kezelésre kevéssé reagáló esetekben is.

A hypertonia és a 2-es típusú cukorbetegség együttes jelenlétük felgyor­sítja a célszervkárosodások és a szövődmények fellépését. A folyamat megállítása az optimális vércukorkontrollon túl a célvérnyomás elérésén, a szervvédelemmel bíró vérnyomáscsökkentők alkalmazásán, a diabeteses anyagcserezavart rontó szerek kerülésén és leginkább a pontosan végzett nem gyógyszeres kezelésen múlik. 

A rendelőn kívüli és az ambuláns vérnyomásmérés felértékelődött. A nem farmakológiai kezelés minden formája nagyobb hangsúlyt kapott. Az ajánlások hangsúlyozzák a kettős vagy hármas fix dózisú antihipertenzív gyógyszeres kezelés előnyeit. A kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás személyre szabott csökkentése csak a betegek javuló együttműködésével érhető el.

A kardiovaszkuláris prevenciót tekintve a szisztolés vérnyomás és a pul­zusnyomás jelentősége nagyobb, mint a diasztolés vérnyomásé. Ennek ellenére érdemes összefoglalni a diasztolés vérnyomás meghatározásában szerepet játszó legfontosabb tényezőket, mert az utóbbi években a vérnyo­más diasztolés értékére kevesebb figyelem irányult.

A krónikus veseelégtelenséghez számos betegség vezethet el. A vesekáro­sodás és annak tünetei nagyon gyakran lappangva alakulnak ki, s ha már klinikai tünetek is észlelhetők, sokszor visszafordíthatatlan szövődmények is jelen vannak. A vesekárosodás, a krónikus veseelégtelenség felismerése ezért nehézségekbe ütközhet, vagy éppen egy rutinvizsgálat során derül csak fény a veseműködés beszűkülésére. A nefrológiai ellátás és rendszeres gondozás legfontosabb szerepe az, hogy a vesekárosodás gyanúja, rizikó­faktorainak fennállása esetén időben megtörténjen a szakorvosi vizsgálat, előrehaladott veseelégtelenségben megfelelő terápiával csökkenteni kell a kialakuló szövődmények súlyosságát.

Bizonyítékon alapuló válasz

Normotenziós, 1-es típusú diabéteszben (T1DM) szenvedő betegeknél az ACE-gátlók lassítják a mikroalbuminúria makroalbuminúriává súlyosbodását (C szintű ajánlás, betegorientált kimeneteleket elemző RCT-k metaanalízise alap­ján). Az ACE-gátlók és az ARB-k normotenziós, 2-es típusú diabéteszben (T2DM) szenvedő betegeknél lassítják a mikroalbuminúria makroalbuminúriába tör­ténő progresszióját (C szintű ajánlás, kis RCT-kből származó betegségorien­tált bizonyítékok alapján). Az ACE-gátlók és az ARB-k nem gyakorolnak kiszá­mítható hatást a szérum kreatininszintjére. Eddig nem születtek ajánlások normotenziós, nem diabéteszes betegek mikroalbuminúriájára vonatkozóan.